Hétköznapi

- Hülye vagy! :D
- ...vagy szerelmes?
- Nem. :)
- Tényleg nem... :)

  Sajnálom, hogy veled részegen sosem. Tudom, hogy talán pont olyannak, pont annak szerettél, aki tiszta és jó, és miért is inna, bár nem hiszem, hogy ez kritérium volt - mindegy voltak - e megfogalmazott azok -, mégis... 

Most, hogy annyira, pont annyira teli alkohollal, hogy - legalább is most épp - rosszul nem vagyok, de végre érzem! :o) Végre tök jó, hogy érzem, ez a nem túl sok, de pont elég állapot, talán fáradtnak kell hozzá lenni; hogy érzem, hogy még egy kicsi, és már hánynék, de most még jó o:) Hogy tényleg...

Hogy ilyen állapotban, ha - nyilván akkor, de  - veled <3 - nyomorult szív :'( De kit érdekel :Đ

Ha veled, egyszer, részegen... Tisztán, de mégis becsiccsentve csak... vajon mi lett volna? Másnap fájdalom, és szégyen, vagy jó lett volna??? vajon megtaláltuk volna egymást, vajon pont így találtuk volna meg egymást, végre szabadon arra, hogy érezzünk, vagy ez csak egy kötetlen hiúsággal keveredő - benned talán belőlem kiindulva és mondjuk az akkori önbizalomhiányoddal nem számolva, anélküli - vágy lett volna csak, vagy - vagy nem csak ennek ellenére, hanem épp ezért - valami felszabadító, valami szabadon érezhető, átélhető, valami te meg én, valami korlátok nélküli, vajon megggyűlöltél volna - e? vajon meggyűlöltél, megvetettél volna - e bármiért, ami szabad, ami ösztönös, amit engedem, hogy lásd, hogy te váltasz ki belőlem - BÁRKI VAGY, de persze, hogy te, ezt is engedi - még ha tudatomnál is vagyok, és legátolhatnám - leírni az alkohol; vajon megvetsz - e most egy alternatív - blabla - univerzumban, ahol most ezt olvasod, és vajon akkor, ha őszinte rajongásból, és némi alkohollal, és abban "hivve", hogy meghódíthatjuk a világot - nem, nem merészelnék a te hitedről beszélni, ez a saját hitem lett volna -, vajon ha akkor csak úgy mellékesen, ilyen lelki állapotban eléd állok, hogy szeretlek, ha nem csak kimondani - az még ment volna, ha pisztolyt fognak rám, vagymi -, de érezni mertem, tudtam volna, hogy szeretlek!!! De nem ment, csak távolság volt :'( Ha csak úgy, mint most, ha csak mint az akkori - a korai, amikor még szerettél - időkben, ha mondjuk kicsit az alkohollal, vagy csak szabad tudok lenni!

Vajon boldogok tudunk volna - e lenni, legalább arra a pár másodpercre, percre, esetleg órákra is igazán???? :-S

[Vajon érted - e, amit írok - még ha nem is olvasod -, vajon tudod - e, hogy az akkori Jutka sajnálja most bennem, még ha jelentősége nincs is, hogy akaratlanul is olyan magasról, nagy ívben arra, hogy te mit is szeretnél, arra hogy ő maga (én magam) mit is szeretnék - persze ki tudja már, mit szerettem volna akkor, de most az a Jutka - milyen ostoba, de ezt eddig is tudtuk - menne vissza, hogy megkérdezze, persze, nem mondtad sosem, hogy te hogyan képzelsz el egy kapcsolatot, mi lett volna, ha csak mi vagyunk a világban? Mi lett volna, ha nem csak mi vagyunk a világban? Hogy lehet, hogy mindkettőből, még ha a normálishoz közeli arányokkal is, de nem a megfelelő részt vettük el??? Miért csak részegen lehet legalább annak az illúziója meg, hogy értem, ami vagy - ami legalább is részegén lennél, mert hogy derülne ki, ha bármi más -.- )

Vajon érted - e, amit írok, vajon kell - e, hogy értsd, amellett, hogy szánalom, hogy ennyi év után rólad, csak mert ittam egy kicsit, vajon legalább az akkori te örült volna - e egy olyan nekem, aki szeretni akarná, nem csak behajtani rajta  - akaratlanul, elégedetlenül, időnként még elhanyagolva érezve is - a neki miért nem, vagy csak megszorításokkal (még ha mennyire nem is sokkal!) járó tökéletest!? Vajon miért érzem azt, hogy szánalomba hajlik át, csak mert érthetővé akarom fogalmazni, az, amit még mielőtt elkezdett volna párologni belőlem az alkohol, nem csak szerelemnek, de teljesnek - olyannak, amilyennek minden emberré korcsult állat szeretné látni - neveznék, ha nem gyilkolnák meg idő előtt a szavak?

Vajon tudnád - e érezni, legalább évekkel ezelőtt, legalább részegen, hogy velem jó volna egy alternatív univerzumba settenkedni legalább néhány órára át. Elég utána remélni, hogy tán megbocsátanak... (Elég utána remélni, hogy tán megbocsátanak? :S )

[...és mi a faszért javítom ki a helyesírási hibákat - már amennyit (erre fogom) ilyen állapotban észre veszek -, amikor ha olvasnád sem lenne jelentősége, hogy ott van - e? Majd kialszom ezt a neurális logikai bukfencet is, sebaj...]

Menni kell, kiszakadni minden kérdésből, ami bár örökös megválaszolatlanul, de rád vonatkozik, minden remény kezét elengedni, nem baj, hogy kicsik, és félnek, és nem tudják megvédeni magukat, és nélkülük én sem tudom elképzelni, hogy én lennék az, aki él...

Tudom, üvölti minden...

tudom, hogy baromság már megint arra várni, hogy minden igen, minden nem, de még a talán is ne azt nyüszögné, vagy inkább foghegyről, unottan: nélküled.

 Nálam egy-egy pillanat órákig fog tartani, amikor visszanézem azokat a részeket, amiket te ki fogsz menni WC-re vagy meginni egy kávét, miközben áttekersz. Persze lehet, hogy érdeklődéssel figyeled majd mégis, és csodálkozol, hogy jéé ez is megtörtént veled, szarkasztikus, jóságos félmosollyal az arcodon, vagy ami még rosszabb, talán a legközönyösebb unalommal fogod végignézni, ahogy úgy általában a legkevésbé érdekes vagy jelentős részeket.... (esetleg nosztalgikus érzésekkel, mint valami - valaha - közepesen fontosat - ez tényleg még annál is rosszabb, mert tényleg minden tragédiát nélkülöz. Vagy mégsem? :[ )

--

Mennyire nem nézem objektíven a dolgokat. Ha Ritára pozitívan reagálnak, akkor az a világ vége, ha rám negatívan, az perdöntő bizonyíték, hogy az emberiség alapvetően nem kedvel. Ha rá reagálnak negatívan, az a rossz hangulatuknak, felületességüknek, és ehhez hasonló tényezőknek tudható, míg ha rám pozitívan az pillanatnyi - más okból fennálló - jó hangulatuk, pl. a többi jelenlévő személy iránti vonzalmuk vagy a helyzet folyománya, valamiféle torzító szociál vagy személyiségpszichológiai tényező. Hm... :) (De akkor is, ennek a kis torzításnak a tudata nem tántoríthat el attól, hogy figyelembe vegyem a fenti - ha nem is ennyire, de igaz - tényeket o:-))

Önsorsrontás, önsorsrontás, önsorsrontás

Ha nem vagyok rá képes, magyarázat nélkül, felcsapott fejjel, ha vállalom,

bele kell, belel kell, bele kell - e halni az erőfeszítésre való képtelenség fölött lépni át?!

 annak akarom magam érezni, aki vagyok, aki voltam a saját fejemben, akinek tudtam gondolni magam, akinek érzem most is, ha arra gondolok, hogy megint veled, melletted, hogy te tennél elfogadhatóvá, vagyis egyedül olyanná, amilyen lenni akarok - megint vagy végre

téged, magam, kitől kérjem el??? 

 mindenki csak a felületet látja a másikból, mert a mélyen úgysem az van, ami a másik, hanem, ami akkor lenne ő, ha az lenne, ami jogosan váltaná azt, amit.

hogy már csak szavak vannak és csak mondatok és csak jelentés, hogy már szavak sincsenek, sem mondatok, sem mögötte bármi értelem, hogy már szétcsúszik, hogy már nem minden pontosan megfeleltethető

hogy már egyre kevésbé vagyok, a narratívám eltaposta az átlag, és így hogy _legyek_? vagy tartsam meg múltnak, kidekorálva, amire minden további nélkül miért ne foghatnám rá, hogy voltam, és a jelenben valami egészen újat kezdjek, hogy a sors jótékonyan mosolyoghasson rajtam, "higgye csak, hogy az volt, ha ez lehetővé teszi, hogy most lehessen az, ami leginkább kéne, hogy legyen"

az egész személyiségemet bontja le, vagy ha nem is az egészet, mindenképp a "parfümöt", hogy már ne is tudjam, az vagyok - e, akinek gondoltam magam, csak mennyiségi az, ahogy fogyatkozom, vagy lényegemben lettem? vagyok? teljesen különböző attól.

hogy lehetnék megint költő? megint művész? megint egyetlen létező? megint mindenkinél mélyebben és magasabban egyszerre, mindenen túl fájva, szárnyalva? miért kell a legkevébé nemszürkévé, legkevésbé nem semmilyenné válnom csak azért, hogy végre az legyek, akinek mindenki lát, s látni fog ezután még inkább, még annál is több ember, talán valamilyenebbnek az ő fogalmaik szerint, az én világban pedig bárkinek, aki nem én vagyok??? :-S

 Rettentően ijesztő, ijesztően rettentő a gondolat, hogy nem is az vagyok, akinek tartom magam, nem is olyan vagyok, amilyen szeretek lenni, hogy a temperamentumom alapvetően egészen más irányba determinált volna legvalószínűbben és a körülményeim miatt valami olyan, kevésbé valószínű, torz irányba tűntem el, amelyet - talán az engem körülvevők értékrendje, ízlése miatt - becsülni tudok, még ha nem is vagyok benne tökéletes, míg a leginkább hozzám passzoló lehetséges személyiségemet, aki talán "önmaga", és boldog tudna "belém zárva" lenni, mélységesen megvetem. :O

 Általános élethelyzet. Tanulnom kellene a ZH-ra (ZH-kra), és helyette netezek. Nem tud rávinni a lélek, ha csak 1 ZH lenne, nem három, valószínű nem húznám az időt ennyire... Nem érzem a motivációt arra, hogy tanuljak, és rohadtul csak a társadalmi elvárások miatt akarom végigcsinálni ezt a szakot, egyetemet. Utálom a számonkérést, én nem bírom a stresszt, azt hogy teljesíteni kell, hogy van lehetőség az elbukásra - nekem ez nem megszokott tapasztalat, nem akarok azon aggódni, hogy ha nem sikerül, akkor kigyűlnek a nem teljesített félévek, hogy csúsznom kell, vagy elveszíthetek egyébként sikeresen elvégzett ráépülős tárgyakat; nem akarom én ezt, nekem csak egy diploma kell, hogy legyen, hogy azt már ne vehesse el tőlem senki, hogy a szemébe tudjak nézni annak a sok évvel ezelőtti őneki, aki "minimum két diplomát" várt volna el. De nem csak ezért. Nekem kell, hogy tudjam magamról, hogy van diplomám. Lehetőleg több is. Mintha ez lenne a tudás, és az ész mérőeszköze. Persze nyilván, hogy nem, de azért mégis következtetnek belőle mások, és izé... ha esetleg majd egyszer még butább leszek, de még annyi eszem lesz, hogy tudjam, ha meglobogtatom, talán meggyőzöm őket, hogy nem mindig volt ez így, mint a sírok, a nemlét cáfolói, a valaha voltak szószóli, jól jön majd... vagy mégsem, ha hatékony nem is lesz, nekem bizonyítani fogja mégis, és egyébként is, mennyivel többre tarthatom magam, ha van diplomám, mennyire kevésbé kell üreskezűnek éreznem magam, akár elkezdek másik szakot akár nem, ha van egy diplomám...

:O

Mióta bizonyos körülmények hatására tegnapelőtt 3 mondatban tanúságot tettem krisnás "hitemről" nem elég, hogy bűntudatot érzek a tyúktojások felverése közben, megvilágosodtam (a következő a buddhizmus lesz? :)) azzal kapcsolatban is, miért margarin a Rama... Utóbbira egyébként közvetlenül azelőtt jöttem rá, hogy a gyümölcsökkel, tejtermékekkel és szénhidrátokkal telepakolt kosaramra nézve végiggondoltam, hogy 2 napja egy falat húst sem ettem. Már csak a teheneket kéne megszeretni...

FUNKCIÓ

nagy nehezen meghatároztam magamnak, hogy a szó nagyjából azt jelenti: az a feladat, amelyet adott dolog segítségével el lehet végezni. minél alapvetőbb ez a feladat (pl. túlélés, stb.), annál fontosabb ez a funkció. szóval a dolgoknak talán van elsődleges funkciója (ez a feladat (melyben benne van egy cél, és az annak eléréséhez szükséges műveletek halmaza többé - kevésbé), amelynek elvégzése adott dolog létezésének célja, melynek elvégzésére kvázi létrejött.

ettől nem lett okosabb - akkor, most se vagyok inkább az, de rájöttem, hogy következtethettem volna  ügyesebben :) -, gyors google statisztikával megállapíttattam, hogy a "funkciót lát el" - ha nem is vészesen, de - gyakrabban fordul elő, mint a "funkciót tölt be", ami alapján valószínű, hogy előbbi a helyesebb - feltételezve persze, hogy többen írnak helyesen az interneten, mint nem - ami egyáltalán nem biztos, de ha más nem köznyelvileg ezt a valószínűbb talán, hogy helyesnek fogják gondolni mások... (Persze ezt a valószínűséget csökkenti, hogy tudjuk, hogy egyetemi tanár az illető, aki olvasni fogja)

sok időd van...

végre, végre! de jajj, ekkor vettem csak észre, hogy maga a funkció szó lehet, hogy nem is illik oda, most kereshetnék másikat, de annyira bosszant, hogy nem tudom eldönteni, biztosan helyes - e az ott vagy semmiképp.

a mondat így hangzik: "A cikkben a 10 melléknévből álló „derogation scale” csak mellékes funkciót tölt be."

Ez nálam azt jelentené, hogy a cikk célja nem annak mérése és az az alapján való következtetések, amire ez a "derogation scale" szolgál (és amit mér is, ebben a vizsgálatban is, rendületlenül), hanem ez a skála csak egy mellékes adatot szolgáltat, amely nélkül a vizsgálat nem is feltétlenül lenne kevésbé érvényes. Tehát ennek a vizsgálatnak a fő célja - vagy elsődleges funkciója? annyira nem illik ide ez a szó! de a saját definícióm alapján még beleférne, (s ez a tény nyilván több dolgot is jelenthet...) - X, a "derogation scale" fő funkciója (ide határozottan illik, már úgy szerintem) Y. Ebben az esetben a vizsgálatban - melynek a "derogation scale" kvázi a része, az egyik eszköz, amelyet igénybe vesznek ennek a vizsgálatnak a során - a "derogation scale" mellékes funkciót tölt be?

A [esemény] célja X; B egy A során használt eszköz, melynek elsődleges funkciója Y. Y hozzájárul X - hez, de nem szükséges feltétele annak. Mondhatom, hogy A során B "mellékes funkciót lát el"? B a saját elsődleges funkcióját látja el, de X elérése szempontjából mellékes szerepet játszik. Vagy a mondatom tulajdonképpen azt feltételezné, hogy A [eseménynek] van elsődleges és (mondjuk) másodlagos funkciója, (nem pedig csak célja), és ezek közül B ez utóbbi elérésére szolgál? (De ha lenne is A [eseménynek] funkciója, mondhatnék - e ilyen mondatot, vagy az ugyanúgy helytelen lenne?)

Hm...

Talán arról van szó, hogy a vizsgálat itt nem egy dolgot (mondjuk általában a vizsgálatokat, melyeknek pl. funkciója, hogy új dolgokat tudjunk meg azokról a dolgokról,a miket vizsgálunk, vagy bármely az ezekből a konkrét lépésekből álló vizsgálatot általában jelenti, (amelynek mondjuk a funkciója megállapítani a BJW áldozatok leértékelésére való hatását,) hanem itt a vizsgálat szó erre a konkrét eseményre utal, hogy ezt a vizsgálatot ekkor és itt meg itt elvégzem, amelynek nem lehet funkciója, mert nem egy általános dolog, legfeljebb célja. (Ugyanúgy, ahogy annak sincs funkciója, hogy most épp gépelek, legfeljebb magának a gépelésnek, vagy a kezeimnek, amelyek gépelne. huhh :S)

sosemvolt kamrába zárni, mint egy tébolyultat, vagy végtelen atommá zsugorítani egy félfognyi kincsbe zárva - dobozba, masni nélkül, kis fiókba, vagy a szívem helyén viselve;

mennyit ér?

Csak hogy látszódjon, megy még értelmesen, megy ez, teljesen, csak hiszti az, vagy mi van? Nem érdekel. Legyenek mondatok, legyen kerete, formája, átlényegítője annak, ami vagyogat idebenn. De tényleg, de tényleg menne értelmesen is. De tényleg. :(

Talán csak menekvés minden alól, ami megfelelés, s ezért többé _így, többé - nem mehet.

Olyan egyszerűen, csak hanyatt vetni magam, csak hagyni, hogy minden rossz és fáradtság elússzon, és aztán ugyanúgy, mint régen, csak annál is jobban, és végre észrevéve azokat a kurva lehetőségeket, és hogy milyen kicsin múlik a változás, és hogy mennyi mindent lehetett volna másképp, s persze mennyi mindent lehetne még most is, de mégsem, de lehetetlen, de elmúlt, eltűnt, elment, ami én, és ami belőle hozzám, és bárcsak, de nem lenne jó úgysem, az sem. Hát tényleg nem menne értelmesen? Vagy menne?  Vagy nem aludtam ki magam több, mint egy hete? Vagy csak ráfogom, vagy csak a gyógyszerekre, alkoholra is, de nem, a változás az látható, vagy legalább is érzékelhető, számomra mindenképp az, és objektív jelei is vannak -

Most megint nyomjam el magamban az egészet, ami őbelőle most megint jobb lett, most megint hagyjam abba az írást, hogy ne lássam mennyire nem úgy megy, mint régen; és kit érdekel, hogy csak egy hajszállal volt tán jobb, ha nekem ez törés, lerobbanás, törő, össze -vissza forgató, belekavart a rendszerbe, vagymi; és miért, miért, miért nem lehetne VELE, miért kellene vele; de miért ne lehetne, miért nem lehet mással, miért?

Hol vagyok, van ő, van bármi, vagy bárki, semmi nincs, ez már nem az értelmes része, miért nem alhatom ki magam, francba is... Vagy nem tudom...

Miért, miért, miért kellett ennek a hülye laptopnak elromlani, miért kellett őt megint látnom, miért nem volt olyan, mint nyáron, vagy én miért nem láttam annak, miért nem lehet kiradírozni, legalább látszólag, a láthatatlan tintával írt dolgokat??? Wáhh. Nem vagyok. vagymi. mégis. vagymi?

Elfoszlatás. El. HOL vagy? Jajj. Hejj. El, jajj, mely, haj, mily?

Miért nincsenek értelmes mondataim, jajj, hajj, mily? Ez már valami rossz leizépület vagymivagy, az, jajj, na, mit???

A fáradtság elveszi, ami van. Hjajj. Kell. Vagy nem? Mi? Mi van? Miért kell? Ennyi kopog odabent, ennyi csörrempel, koppan, roppan, benn a semmiben pár szál száraz semmi.

És még tartom, ha kell, ha valamilyen szinten muszáj, mert jajj, kell.

https://www.youtube.com/watch?v=y4ntPQcBnbk&NR=1

 :(

vagy nem is tudom.     "" Ő ""

   és... NEM

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

:(  :(          :( :(     :(                  :( :(                :( :( :(           :(                          :(      :(

:(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

Ilyen gagyi címet. Ilyen gagyi blogot... mondatok... szavak.. meg minden(ekk)... hm.

Nincs nagyon struktúrája ennek a blognak az előbbi (közül) néhánnyal szemben, amiknek legalább a személyiségem - vagy ami annak hittem - adott legalább valami olyasmit. Most csak ilyen interregnum van, néha kis felismerésekkel, vagy nem olyan kicsikkel, örömmel, meg szomorúság-félével, meg szorongás, és kellemetlen helyzetek, és az időm beosztására (is) való képtelenségem, meg az, hogy csomó feladat, és elvárásoknak kell megfelelni (és ZH hegyek, vagymik a fejem fölött) é s   JAJJ!

És ma mégis - és mi mégis - és ma, csak emlékszem, amikor még mondta, hogy mennyire rossz, vagy vmi ilyesmi, amikor a busz/vonatmegállóban karbatett kézzel várom, mintha máris - még ott sincs - védeném, védenem kellene magam tőle, és függetlenül attól, hogy kell -e, kellett - e (miattam / miatta)

...én nem akartam ma - úgy egyáltalán, tulajdonképpen azt határoztam soha többé - találkozni vele, és semmiféle kommunikációt sem, de kiköthettem volna, hogy csak vele ne, csak bárki mással, de vele ne, de én aljas, de én sunyi, én reménykedtem, azt hiszem, egészen (na jó, ha félig talán) titokban, és aztán volt még annyi, vagy egy - két kiskapu, amik közül az első néhányat hiába próbálva magyaráztam ki, hogy miért nem mehetne bármelyik a többiből...

...én tudtam, hogy rossz lesz, hogy majd egészen elutasítóan és szinte már azon való sértődöttségének, hogy nem érek fel hozzá magasságából vet majd oda néhány szót, vagy nem is tudom, az a nagyon távoli, nem feltétlenül konkrét máshol, de mindenképp máshol lennék most, mint veled énje..., és most rövidebb hajjal, és egy kicsit olyan normális viszonylatokban, semmi katarzis, és minden további, s illúziók nélkül (vagy legalább is ennek illúzióját valamennyire fenntartani képes módon), csak jött. volt. ment. vagyok. mint eddig, ezután, máshogy, valódi, szinte gondolat, egy fejben (igen a saját fejemben :P), amelyik nem csak veled van - bár veled annyival jobban, mint eddig! - így most már tele. Vagy talán csak úgy, hogy még ha nem is látom magam, a helyem már ott van;

...én nem tudom,

talán csak én láttam, de ma úgy, ahogy már akkor tényleg kellett volna; nyugodt, egyenes testtartássá reméltem a szorongásokat

---

érdekes dolog a változás... érdekes és ijesztő, hogy van erő, ami az egészen kis dolgokban rejlik, és hogy ennek tudata teljesen átstrukturálhatja az értékeket. mi az, hogy nem nekünk jár, mégis hozzájuthatunk, vagy minket képez, aztán úgy tud eltűnni, hogy tovább 'vagyunk'? ebben a végtelenszer átszűrt, dinamikus, valódinak értelmezhető világban miért nincs semmi, ha már minden állandó nem lehet? (pláne hogy múlhat egy nyomorult emberen bármi is...)

---mert hogy lehet, hogy - oké a lényegtelen dolgok módosulnak, de - bármi lényeges is változik???

s ha ezt tapasztaljuk, az axióma tényleg nem volt igaz, vagy csak az értékek fontossági sorrendje jobb, ha változik? s utóbbi esetben ez a sorrend mégis fontos - e?

Il y a si beaucoup de points á dire non, quand si souvent tu le faits et si plus fois tu ne le peux pas...

J'ai décidé de ne te voir ou communiquer plus. C'est just en peu moins mouvais de savoir que tu existes que son reverse. Qui est-ce qui t'a demandé de prouver aucun des deux?

 A második semmit elfelejtettem. Az első így hangzott:

Nem tudják, mi a félelem... Annyira félnek, hogy hogyan is láthatnák meg, mi nem az? [...a legjobban azoktól tudsz a plafonra mászni, akik...]

..és akkor már egy ezt megelőző / követő semmi:

Vajon számít - e, hogy ahogy én magam egyre kevésbé értem, mások is úgy értenek egyre inkább félre, vagy csak én értékelem így őket, és (bennük) magam?

Vajon mi volt a harmadik semmi? Ijesztő, hogy tulajdonképpen most sem kevésbé (s még inkább, hogy talán tényleg nem is jobban) semmi

És igen... ma megint bevillant ez az elmenni, szóval, hogy kislakásba, egyedül, vagymi, és hogy "mi van, ha mások nem ezt akarják". De igazából nem ezt mondta. Elfelejtettem, hogy mondta, pedig sokáig, sok mondása megmaradt. Hogy az idő rostálta ki, vagy a tavaszi betegség/gyógyszere, netán a kettő koprodukciója, nem tudom... Minél távolabb csúszik a jelenből, tudatból, mindennapokból, a szembejövő férfi és női arcokon minél kevésbé tükröződik, annál mélyebben szűri tán magát gyémánt szikárrá belém ez az egyre kevésbé valóság - másolat...

Egyébként meg tényleg, csak szőr a kezemen, így nem érdekel o_O

Hogy lehet, hogy ő súlyozza a térképen a messzi van-t, s a túl közel-t, hogy ideális távolság az itthon-tól csak ő lehet... hogy lehet?

S mi lesz majd, ha messzi megy, vajon utána csörtetek vagy megvárom, míg visszatér és itt marad, legyen ez akár bárhol máshol is, csak én is ott legyek, pont közel, mert ha nem tudom, ő hol van, nem tudom hová megyek onnan, ahol ki tudja pontosan hogy is éreztem magam.

Első körben a szerepjátékról akartam írni, de már megint más téma ragadta meg az ujjaim. Már megint a férfi, aki már nem az. Hanemhogy vagyishogy pont az. Férfi. Újra meg újra eszembe jut, újra meg újra jeles bizonyítékát szolgáltatja neki. Annak, hogy van egy része, ami olyan mint bármely más férfinak, az a sztereotíp kép, az, amelyiket mindig a legnagyobb hévvel utasítottál el nem csak rá nézve, hanem másokra - többekre - is.  És mégis, bár ő ő marad, valahogy ettől már másnak tűnik, más benyomást nyújt róla, mint "egészről", és nem érted, miért, hogy lehet...

Neki voltak érzései! Akkor még voltak érzései! Akkor... ugye, akkor még voltak, amikor együtt jártunk? Vagy most sem kevésbe, vagy akkor sem annyira és úgy mint hittem? Egy férfival éltem együtt, miközben azt hittem, hogy a férfi van mellettem? Ugye, legalább akkor még más volt, vagy valamikor, ugye volt, hogy legalább maga előtt tagadta, ha már én is elhittem, hogy nem így van? Legalább valamikor, legalább valamennyire. Vagy valami.

Hogy több maradjon belőle neked, mint ő. Mert ő semmi. Ha csak ennyi, akkor bárki más is lehetne. Bárki, aki ha a legtöbb lenne sem lehetne elég neked. Valaki, akivel nem keverhető össze az Isten...