Nálam egy-egy pillanat órákig fog tartani, amikor visszanézem azokat a részeket, amiket te ki fogsz menni WC-re vagy meginni egy kávét, miközben áttekersz. Persze lehet, hogy érdeklődéssel figyeled majd mégis, és csodálkozol, hogy jéé ez is megtörtént veled, szarkasztikus, jóságos félmosollyal az arcodon, vagy ami még rosszabb, talán a legközönyösebb unalommal fogod végignézni, ahogy úgy általában a legkevésbé érdekes vagy jelentős részeket.... (esetleg nosztalgikus érzésekkel, mint valami - valaha - közepesen fontosat - ez tényleg még annál is rosszabb, mert tényleg minden tragédiát nélkülöz. Vagy mégsem? :[ )
--
Mennyire nem nézem objektíven a dolgokat. Ha Ritára pozitívan reagálnak, akkor az a világ vége, ha rám negatívan, az perdöntő bizonyíték, hogy az emberiség alapvetően nem kedvel. Ha rá reagálnak negatívan, az a rossz hangulatuknak, felületességüknek, és ehhez hasonló tényezőknek tudható, míg ha rám pozitívan az pillanatnyi - más okból fennálló - jó hangulatuk, pl. a többi jelenlévő személy iránti vonzalmuk vagy a helyzet folyománya, valamiféle torzító szociál vagy személyiségpszichológiai tényező. Hm... :) (De akkor is, ennek a kis torzításnak a tudata nem tántoríthat el attól, hogy figyelembe vegyem a fenti - ha nem is ennyire, de igaz - tényeket o:-))
