Első körben a szerepjátékról akartam írni, de már megint más téma ragadta meg az ujjaim. Már megint a férfi, aki már nem az. Hanemhogy vagyishogy pont az. Férfi. Újra meg újra eszembe jut, újra meg újra jeles bizonyítékát szolgáltatja neki. Annak, hogy van egy része, ami olyan mint bármely más férfinak, az a sztereotíp kép, az, amelyiket mindig a legnagyobb hévvel utasítottál el nem csak rá nézve, hanem másokra - többekre - is. És mégis, bár ő ő marad, valahogy ettől már másnak tűnik, más benyomást nyújt róla, mint "egészről", és nem érted, miért, hogy lehet...
Neki voltak érzései! Akkor még voltak érzései! Akkor... ugye, akkor még voltak, amikor együtt jártunk? Vagy most sem kevésbe, vagy akkor sem annyira és úgy mint hittem? Egy férfival éltem együtt, miközben azt hittem, hogy a férfi van mellettem? Ugye, legalább akkor még más volt, vagy valamikor, ugye volt, hogy legalább maga előtt tagadta, ha már én is elhittem, hogy nem így van? Legalább valamikor, legalább valamennyire. Vagy valami.
Hogy több maradjon belőle neked, mint ő. Mert ő semmi. Ha csak ennyi, akkor bárki más is lehetne. Bárki, aki ha a legtöbb lenne sem lehetne elég neked. Valaki, akivel nem keverhető össze az Isten...
