..akivel túlélhető, aki vigasztal, ha képtelen vagyok. aki direkt.. aki segít túlélni, hogy nem tudom szeretni..
--
én néha még mindig egy kicsit az vagyok. az, akit tudhatsz szeretni, az.. AZ, akit mindegy, hogy szeretsz - e, aki önmagában akár blogbejegyzést is érdemel - még ha most nem is, most nem is, nem is csak róla, nem..
--
olyankor látom, mennyire nem én vagy, és én mennyire... mennyire nem te. olyankor külön vagyunk, olyankor.. olyankor anélkül, hogy messze - még ha ténylegesen messze is.. olyankor nem idegenség, hanem valami, ami elfogadja, hogy. hogy.. hogy nem lehetünk, csak lehetsz és lehetek, mindegy, hogy együtt vagy külön..
kicsit az, aki igazán én, igen, mégis.. akit meglátnak mások is, aki mindegy, hogy okos vagy bölcs - e - pont az - és az pont elég - mindegy, hogy azért - e, mert máshogy nem menne, úgy nem lehet, vagy csak mert valami felsőbb szellemi valóság súgja az életnek az én lényegem.. nem értem, mit ez, és hogy hol helyezkedik el, és másnak miért nem ez, hogy ez valami alázat, és mások erőszakos ostroma, talpa nyomna a földbe; vagy mindenki, mindenki lehetne boldogabb, csak én vagyok elég gyenge ahhoz, hogy ezt nekem így, hogy elvárni merjék; az lennék én, tudom.. nem tudom... :-/
--
de ő mindig mosolyogna, miközben sír miattad, de ő, hogy csak kicsit is szeresd, hogy még, hogy maradj, ő sosem mondaná...
