Jó volt buli. A Paddy nagyságrendekkel jobb élőben a hallgathatónál, amilyennek - egy - két dalt leszámítva - a felvételek alapján ítéltem őket. Van benne erő, és lehet rá táncolni. :) Meg amúgy is, jó a hangzásvilága, meg a hangulata - még ha a nemkoncert-állapotaim közül bármelyikhez a legtöbb dal csak ritkán passzol is... Na de nem csak Freedom volt nagy, bár nyilván az volt a buli egyik csúcsa.
Aztán jó volt a "diszkó" is, összevissza táncoltunk, és kifejezetten élvezetes volt már önmagában ez is, meg arrébb táncolni is mindig (vagy majdnem mindig) ha mindenféle fiatalemberek barátkozós kedvükben voltak. Nehéz ez az egész, mert aki nem jön be, azt nem akarja az ember szédíteni, aki pedig igen, annak az érdeklődése (vagy akár csak ennek látszata) leblokkol. Mondjuk most mindkét utóbbi eset volt, és ugyanúgy reagáltam ezekre is, mint az előbbi esetben, a lerázós tánc bevált. Csak egy két kivétel volt, amikor kis késleltetéssel jött a lerázós rész. Nem tudok kezelni ilyen helyzeteket, talán mert nem vagyok hozzászokva, vagy nem nagyon. Régen minden tök máshogy ment, és olyan kicsiken (még ha csak nekem tűnik is így) múlik, hogy most pedig épp pont úgy, ahogy.
...Oda sem köszönni, elhatárolódni figyelmileg és a kommunikáció terén is, csak néha térképezni fel a helyzetet, nem kizárt, hogy elsősorban csak a biztos elkerülés céljából. Mert miért közeledjen csak egy kicsit is az ember valakihez, aki számára jó esetben kolonc, de még valószínűbben teljesen vagy majdnem teljesen jelentéktelen ismerős. És akkor még fogalmunk sincs arról, hogy a felszabadult táncra facilitáló alkoholmennyiség után képes - e az ember "csak odamenni, és köszönni" udvariasságból, kizárólag és éppen ezeknek a mindenféle szociális cuccoknak, pl. jóviszonynak a céljából a másik kínos helyzetbe hozatala vagy csak felesleges leterhelése nélkül?
Anélkül, hogy megint őt akard. ˘-˘
